2014. november 9., vasárnap

The Dirge Singer

THE DIRGE SINGER ~ A siratólány
 곡비 / Gok Bi


Egyéb címek: The Crying Woman / Funeral Singer
Műfaj: történelmi jellegű dráma, Drama Special
Epizódok száma: 1
Sugárzás: 2014. március 9. KBS2 Dél-Korea

Rendező: Lee Eun-jin
Forgatókönyvíró: Heo Ji-young

Szereplők:
Kim Yoo-jung – Yeon-shim (egy siratóasszony lánya)
Suh Joon-young – Yoon-soo (egy félig nemesi származású ifjú)
Hwang Mi-sun – Nam Dan-geum (Yeon-shim édesanyja)
Im Ji-eun – Do-hwa (kiszeng főnökasszony)
Yoon Da-kyung – Oh úrnő
Ahn Ji-hyun – Hwa-joo (kiszeng)
Ahn Byung-kyung – koporsókísérő
Kim Ji-ahn – Kyung-pil (Yoon-soo féltestvére)

Original translations: KBS World
Transcriber/Timer/Editor: huyie

Yeon-shim egy siratóasszony lányaként olyan alacsony sorból származik, hogy még a társadalmi ranglétra alján álló kiszengek közé sem akarják beválogatni. Ő azonban hajthatatlan, mert inkább árulná a mosolyát, mint anyja nyomdokain haladva a sírását. Yoon-soo egy nemesember fia, akit kiszeng anyja miatt lenéznek és megvetnek apja előkelő családjában. Az ifjú és a leány sorsszerű találkozása mindkettejük életét megváltoztatja.

Döbbenetes erejű film, aminek külön érdekessége, hogy bepillantást nyerhetünk a temetési szertartásokba is. Érdekes, hogy amíg nálunk idősebb emberek voltak a fizetett siratók, addig a Csoszon-dinasztia kasztrendszere alapján Koreában anyáról lányára szállt ez a mesterség. A magyar népszokásokban is fellelhető az a hagyomány, miszerint nők és férfiak pénzért mentek el virrasztásokra, temetésekre énekelni. Elnevezésük énekes ember/asszony, siratóasszony, halotti énekes volt. A hivatásos siratót azonban csak a jobb módúak tudták megfizetni. A rituális halottsiratás célja a halál utáni út zavartalanságának biztosítása, ezért nevezték a sirató személyt a lélek kísérőjének, aki általában a halott felravatalozása után kezdte a jajszavas, énekelt siratást. A siratóénekeknek nincs állandó szövegük, általában szabad ritmusúak, esetleges rímelésűek.

Kiszeng (kisaeng, gisaeng): jelentése talán a kurtizán szóhoz áll a legközelebb, mert a király és a nemesek szórakoztatására képzett hölgyről van szó. A Csoszon-dinasztia tradicionális kultúrájában fontos szerepet betöltő kiszengek először a Korjó-dinasztia (918-1392) idején jelentek meg. Sokukat a királyi udvar alkalmazta, de szerte az országban megtalálhatók voltak. A katonai bázisokon a szórakoztatáson kívül az ápolás és a varrás is a feladatkörükbe tartozott. Gondos képzésben részesültek, egyesek kimagasló eredményeket értek el a szépművészetekben (költészet, próza, zene, tánc). Leghíresebb közülük a XVI. században élt Hwang Jin Yi volt, akinek életéről mozifilm és 24 részes sorozat is készült. Tehetségüket nem igazán méltányolták, mivel a társadalmi ranglétra legalsó fokán (cheonmin) álltak. A kiszengsorba többféle út vezetett. Egy kiszeng gyermeke automatikusan azzá vált, valamint szegény - vagy elszegényedett nemesi - családok is beadták lányaikat, illetve esetenként az arisztokraták köreiből is kerültek ki közülük. A kiszengképzők már 8 éves kortól elfogadták a belépést. A hölgyek karrierje igen rövid életű volt, nagyjából 22 éves korukig tartott. A legkelendőbbek 16-17 évesen voltak. Busás összeg fejében lehetőségük volt kivásárolni magukat, ilyenkor vissza kellett téríteniük a neveltetésük, valamint az élelem, a lakhatás, a ruházkodás és a szépítőszerek költségeit. Törvény kötelezte őket arra, hogy 50 évesen visszavonuljanak.
Íme, egy kiszeng 1890-ből:


A koreai temetkezési szertartásokból sokat megtudhatunk abból, hogyan szemlélik a koreaiak a halált, és hogyan birkóznak meg egy közeli családtag halálával. Úgy tartották, hogy ha egy ember betegségben, vagy az otthon kényelmétől távol hal meg, akkor az elhunyt lelke céltalanul kóborol, és végül szellemmé (kaekkwi) válik. Ezért nagy figyelmet szenteltek arra, hogy támogassák azokat az elgyengült, kimerült embereket, akiknek a halálát küszöbön érezték.
A hagyományban a szigorú konfuciusi norma jelenik meg, ami rögzíti a társadalmi hierarchia és a nemek szerepét. A nőknek például tilos volt belépniük, és nem lehettek tanúi egy férfirokon haláltusájának. Ugyanígy a férfiak sem lehettek részesei egy női rokon utolsó pillanatainak.
A halál beálltakor az volt a szokás, hogy a családtagok, akik jelen voltak az elhunyt utolsó pillanatáig, elkezdtek jajveszékelni (kok). Ez egyrészt kifejezte a közeli rokon elvesztése felett érzett bánatot, szomorúságot, másrészt érzékeltette a bűntudatot. Ilyenkor ugyanis azt hihették, hogy nem viselkedtek kellőképp istenfélő módon az illetővel, és ez okozhatta a halálát.
A gyászolók alkalomhoz illő egyszerű ruhát viseltek. A férfiak ujjatlan kabátot vettek fel, a nőkön nem lehetett semmilyen ékszer vagy kiegészítő, és tartózkodtak a hajuk fésülésétől. A fekvő holttestnek szorosan össze volt kötve a keze és a lába. Az egyik rokon fogta az elhunyt egyik kabátját, kivitte a háztetőre és háromszor elkiáltotta a nevét, hátha visszatér a lelke. Ha ettől nem kelt életre, csak akkor vált hivatalosan halottá. A kabátot aztán visszavitték a házba, és letakarták vele a halottat. Ennek a rituálénak a neve: ch'ohon vagy kobok.
A gyászjelentést szolgák vagy bérelt küldöncök adták át a nemzetség tagjainak, a barátoknak, ismerősöknek. Amikor az értesítést megkapták, akkor a ház bejáratához közel hangosan felolvasták (úgy gondolták, hogy balszerencsét hoz, ha beviszik a házba), majd valamelyik külső épület falára aggatták.
Az elhunyt halálának másnapján elkezdődtek a temetéssel járó előkészületek. Először is megmosdatták és felöltöztették a halottat (sCup). A fürdővize illatosított volt, majd amikor a test megszáradt, akkor megfésülték. A kihulló haját és a kezéről-lábáról levágott körmöt összegyűjtötték.
Ezeket öt kis erszénybe (choballang) rakták, és később a halott mellé helyezték a koporsóban. Fűzfából készült fakanálból három kanál rizzsel etették meg a halottat. Az első kanálnál ezt kiáltotta egy közelálló személy: rilch'lonsogiyo (jelentése ezer véka rizs). A másodiknál oich'eonsogiyo hangzott fel (kétezer véka rizs), a harmadiknál pedig psamch'consogiyo (háromezer véka rizs). Ugyanekkor pénzérméket is helyeztek az üregbe. Úgy gondolták, hogy a rizs és a pénzérme, amit a család adományoz az eltávozottnak, megkönnyíti az elhunyt lelkének útját a másvilágra.
Miután a holttestet gyászruhába (suui) öltöztették (a hagyományos gyászöltözet kenderből vagy selyemből készült), bebugyolálták bélelt kenderruhába (yompo) és hétszer összekötözték. Ezután az elhunyt családtagjai megfelelő gyászöltözetet öltöttek magukra (sangbok). A ruha hossza attól függött, hogy milyen rokonságban álltak az elhunyttal.
A gyászidőszak hossza sok mindentől függött (a család társadalmi helyzete, az elhunyt pozíciója), általában három napig tartott. Mindazonáltal a XVIII. században a tudósok szertartása például több mint egy hónapon át tartott (yuwoljang). Másoké páratlan napokig (három, öt, hét). A gyászidő alatt a legidősebb férfi gyászoló (sangju) az egész napot egy gyékényen fekve töltötte. Ha a gyászolók kimentek a helyiségből, akkor bambuszból készült széles karimájú fejfedőt kellett felvenniük (pangkat), hogy megakadályozzák a menny látványát. A kényelmetlenségek elviselését a gyermeki jámborság és kegyesség kifejezésének tartották.
A gyászidőszak utolsó napján következett a temetési menet, felvonulás. Speciális, sárkányokkal és kínai főnixmadarakkal festett szekéren vitték a koporsót a sírhelyhez. Előtte azonban a koporsóvivőknek meg kellett állniuk a kapu előtt és háromszor le kellett engedniük a koporsót, mintegy rituális meghajlásként jelezve az elhunyt utolsó távozását az egész háztartástól. Fanfár kísérte a halottat a sírhelyig. A menet élén álló személy siratót énekelt, a szekér mögött a családtagok, rokonok, barátok kísérték.
A sírhelynél egy sámán sajátságos szertartást végzett, hogy elűzze onnan a gonosz lelkeket. Egy előre meghatározott időben lesüllyesztették a koporsót, és egy idősebb férfi gyászoló (általában a legidősebb fiú, vagy gyermek halálakor az apa) mélyen meghajolt, majd földet szórt a koporsóra. Ezt kétszer tette meg. A többi családtag ugyanígy eljárva sorban követte (chwit'o). Miután ennek vége lett, a felbérelt munkások befedték földdel a sírt. A földet halomba rakták, hogy megakadályozzák a víz beszivárgását. Ezt az eljárást (dalgujil) zeneszó kísérte. A sírhelynél gyakran sírkövet is állítottak. Amint a gyászolók hazaértek, az ősök emléktáblája kíséretében elhelyeztek egy fényképet a ház bejárati falán. Ezt három egymást követő napon tették meg. A harmadik nap után a gyászoló családtagok ismét meglátogatták a sírhelyet, és mély meghajlás közepette ételt-italt helyeztek el az elhunytnak. A sírhely második meglátogatása utáni első vagy második napon újabb emlékező szertartást végeztek (cholgokche). Ezen a napon rakták félre a családtagok a temetési kellékeket, és ért véget a gyászszertartás.
A temetés első évfordulóján tartott emlékező szertartás neve: sosang. Ezen a napon a gyászolók ugyanabba a tiszta gyászruhába (sangbok) öltöztek, mint amit egy évvel ezelőtt viseltek. A második évben tartott emlékező szertartás neve: taesang. Az elkövetkező hónapokban még számos szertartást végeztek. Csak ezek után a rítusok után térhetett vissza a család élete a megszokott kerékvágásba.
Az utóbbi években ezeknek a gyakorlatoknak nagy része eltűnt, mások csupán megváltoztak vagy leegyszerűsödtek, a hároméves gyászidő is lecsökkent. Az emberek gyakran kórházban halnak meg, és a családtagok nem kísérik a beteget, vagy a haldokló személyt a szülőhelyére, ahogy a múltban tették. A férfi gyászolókon manapság sötét öltöny és kenderből készült karszalag van, a nők kenderből szőtt kis szalagot tesznek a hajukba.
A koreai embereknek sok hagyománya megváltozott és módosult, ugyanakkor ezek a régi szokások még mindig fontosak a számukra.
(Fordította biri66, a http://www.asianinfo.org/asianinfo/korea/cel/funeral_rites.htm nyomán.)




videó (800 MB)

videó és magyar felirat (485 MB, a komplettből az E94-es)

videó (200 MB)

videó (200 MB)


A magyar felirat elkészültének ideje: 2014. április 2.
Átidőzítés az 540p-SAM verzióhoz: 2016. december 21.

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm a fordítást és a letöltési lehetőséget! Ezt a filmet is már szerettem volna megnézni. Szeretem az oldalad, sok érdekességet találni rajta. Munkádhoz további sok sikert és kitartást kívánok! Szeretettel Violetta

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szívesen, Violetta. Most jövök a "Reason" topikjából, örülök, hogy ezek szerint érdeklődsz a rövid tévéjátékok iránt. Én nagyon kedvelem ezt a műfajt, remélem, hogy találsz még közöttük több olyat, ami felkelti a kíváncsiságodat.
    Köszönöm a jókívánságaidat.

    VálaszTörlés
  3. Készítettem időzítést a komplettben található 540p-SAM verzióhoz.

    VálaszTörlés
  4. Birikém! Letöltöttem a feliratodat, nagyon szépen köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen a fordítást, Rienne. :)

      Törlés