2015. október 12., hétfő

KÖNYVAJÁNLÓ: Hyeonseo Lee: A lány hét névvel

Hyeonseo Lee: A lány hét névvel - Szökésem Észak-Koreából


Fogadjátok szeretettel Mikaz könyvajánlóját!

A könyv 2015-ben jelent meg a Libri kiadónál. Izgalmas, olvasmányos, sok kérdésre választ kapunk, ami a sorozatok kapcsán felmerülhet bennünk.

A cím már önmagáért beszél. Egy szemtanú írt könyvet az egyik legkegyetlenebbnek ismert diktatúráról. Durva, könyörtelen jelenetekre, a megalázott ember fájdalmas beszámolójára számítottam. A könyv valóban érdekes, de nem ezért. A kommunista állam bonyolult társadalmi hierarchiája a szongbun-rendszer. Hyeonseo édesapja katonatiszt volt, így a társadalmi elithez tartozott a család. Bár látta a kilencvenes évek éhínségét, de saját maga sosem éhezett. Nem kínozták, és viszonylagos jólétben élt. Véletlenek összjátéka, hogy emigrált Kínába, s innen kezdődik a 17 éves lány kálváriája. Vakmerő és különleges történet az a következő 17 év, melyben leírja, hogyan ismerte fel, hogy nem Észak-Korea a világ legjobb állama. Bár boldog gyermekkora volt, rá kellett jönnie, hogy milyen sötét diktatúra van a hazájában, s milyen könyörtelen elven működik. Fantasztikus, embertelen kalandokon keresztül sikerült átmenekítenie édesanyját és öccsét Dél-Koreába. Ezek a leírások bemutatják az ázsiai társadalmak belső korrupt rendszerét. Elkalauzolnak Kínába és Laoszba is.

Számomra azért is izgalmas ez a könyv, mert egy hihetetlenül bátor, és nagyon okos fiatal szemével objektíven láttatja a két Korea közötti különbséget. Hyeonseo nem kíméli Dél-Korea társadalmát sem. Tabukat döntöget, amikor leleplezi az észak-koreiakkal foglalkozó hivatalok rideg világát, az észak-koreaiakat másodrangú állampolgárként kezelő déliek struccpolitikáját.

Olyan idézeteket választottam a könyvből, amelyek az oktatást a rendszerben élő, azt jól ismerő diáklány szemével mutatják be.
„Én egy kommunista országban nőttem fel, ahol az Atya és Vezető mindenről gondoskodott. Az állampolgárok életében a lojalitás volt a legfontosabb, nem a tanulás és még csak nem is a kemény munka. A társadalmi helyzetet a család szongbun-minősítése szabta meg. A társadalmi helyzet Dél-Koreában is sokat számít, de nem örökletes. A tanultság határozza meg. És bár az oktatásnak fontos kiegyenlítő szerepe van Dél-Koreában – még gazdag családból való gyerek sem viszi semmire, ha rosszul teljesít az iskolában – az elnyomás bizonyos formái is az oktatási rendszer szerves részét képezik. Részben ez az oka annak, hogy a felmérések szerint a dél-koreai a fejlett világ legboldogtalanabb népe… (294-295. oldal)
Az oktatás kulcsfontosságú Dél-Koreában, de a végzettség nem cél, csupán a magasabb társadalmi státus elérésének eszköze, a magasabb társadalmi státus pedig annak biztosítéka, hogy életünk nem vehet száznyolcvan fokos fordulatot egyik napról a másikra. Egy olyan országban, mely egyetlen emberöltő alatt tört ki a harmadik világból és lett a világ tizennegyedik legfejlettebb gazdasága, az éhség és az instabilitás még eleven emlék. Ha minden összeomlik is, a magas társadalmi státusú embernek megmarad a családja, a kapcsolatai, akikre támaszkodhat… (297. oldal)”

Mindenkinek szeretettel ajánlom!

A könyv a Libri Könyvkiadó gondozásában, Todero Anna fordításában jelent meg 2015-ben. 
404 oldal, 3990 Ft.
 

Jómagam sajnos csak másnap értesültem arról, hogy szeptember 17-én 18 órától Karafiáth Orsolya (aki maga is járt Észak-Koreában) beszélgetett a szerzővel a Mika Tivadar Mulatóban, pedig szívesen elmentem volna, hogy meghallgassam. Mindenesetre Mikaz könyvajánlója után összeállítottam még egy kis kiegészítő anyagot:




 

5 megjegyzés:

  1. Kedves Biri és Mikaz!

    Köszönöm szépen a könyvajánlót és a feltett kiegészítéseket. A napokban néztem meg egy videót a dúsgazdag
    Szaúd-Arábiáról, ahol szinte mindennaposak az utcai kövezések és nyilvános kivégzések. Most ehhez az "élményhez" társult az észak-koreai valóság testközelből bemutatva. Azt hiszem - bár a mi történelmünk is tele van szenvedéssel - mégis örülhetünk, hogy ide születtünk.
    Iskolás koromban még én is keveset tudtam a való világról, és elborzadtam a rabszolgaság intézményén. Aztán rádöbbentettek, hogy a kiszolgáltatottság éppúgy megvan a modern világban is.
    Milyen elszomorító, hogy Hyenseo édesanyja Dél-Koreában sem talált új hazára, és a gyermekei is gyökértelennek érzik magukat ebben a nagy világban!
    Birim, olvastam, hogy Te is lebetegedtél, kívánok Neked mielőbbi gyógyulást!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Mikaz!

    Én is köszönöm ezt a könyvajánlót és remélem, hogy a hozzászólások számában megnyilvánuló érdektelenség nem veszi el a kedved attól, hogy máskor is meglepj bennünket valami hasonlóval. Már akkor tervbe vettem amúgy az elolvasását, amikor értesültem a könyv megjelenéséről, és az ajánlódat olvasva ez az elhatározás csak megerősödött bennem.
    Tegnap egyébként találtam egy 15 perces videót "Félek hinni valamiben" címmel, amin a szerzővel készült interjú hallható, utólag annak a linkjét is beraktam a topikba.

    Kedves Cseppke!

    Említetted, hogy Dél-Koreában nem könnyű hazára lelniük az északról menekülteknek. Nos, ha egyszer tényleg megvalósul a két ország egyesítése, akkor bizonyára jó ideig el fog tartani, hogy az emberek elfogadhassák egymást.
    2 nappal ezelőtti hír, hogy Dél-Koreában átadásra került Dorasan, a legészakabbra fekvő vasúti megálló “Egyesítési Vágánya” (Unification Platform). A hivatalos átadón jelen volt Joachim Gauck német államfő és az országegyesítési miniszter is: http://www.koreaikultura.hu/szimbolikus-lepes-az-egyesites-fele-vezeto-uton/

    Köszönöm szépen a jókívánságaidat, már jobban vagyok.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Olvasók!
    Szeretném figyelmetekbe ajánlani (aki még nem tud róla) hogy a Libri Kiadónál lehet antikvár áron is vásárolni könyveket, természetesen jó állapotba és fele vagy harmad áron is.Azért írom ezt nektek mert nálam elő van jegyezve a fent ismertetett könyvön kívül a "Menekülés a 14-es táborból" és a "Tízezer könnycsepp" c.könyv de így egyszerre meg tudom mindhármat venni.Jó élményeket kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tájékoztatást, kedves Rienne.
      Az utóbbi könyvről nem is hallottam. Azt tudod, hogy a 14-es táborról "Camp 14: Total Control Zone" címmel 2012-ben egy német-dél-koreai dokumentumfilm is készült? Van hozzá magyar felirat is. Elküldöm neked a részleteket e-mailben. Majd ha a jobb oldali filmajánlóban (a csevegő fölött szoktam 10 naponta váltani) a "c" betűhöz érek, akkor itt is írok róla.

      Törlés
  4. Kedves Mikaz!

    Év vége felé végre tudtam időt szánni ennek a könyvnek az elolvasására és most értem a végére. Röviden annyit mondanék, hogy nagyon tetszett. Izgalmas, lendületes, könnyen követhető. Valóban érdekes, hogy egy olyan lány kálváriáját olvashatjuk, aki tizenhét évesen tulajdonképpen véletlenül ragadt Kínában, hiszen egyáltalán nem a disszidálás szándékával kelt át a Yalu folyón. Egyszerűen kíváncsi volt arra a világra, ami a folyó túlpartján terül el. És simán vissza is térhetett volna oda, ahol a családjával viszonylagos "jómódban" élt (legalábbis az általános észak-koreai viszonyok tükrében), de rossz időpontot választott, és onnantól kezdve nem volt számára más út, mint a folytonos menekülés, bujkálás.
    Bátorsága, okossága, jó megérzései és sok-sok szerencse segített neki abban, hogy végül elért oda, ahol most tart. Bizonyára fogunk még róla hallani az emberi jogok és a disszidensek védelmezőjeként.

    A könyv sok tanulságos részlettel szolgál, de én most abból szeretnék idézni, ami a két Korea egyesülésének lehetőségeit, problematikáját érinti.
    "Akkor hát mikor lesz vége ennek a szenvedésnek? Egyes koreaiak azt mondják: az újraegyesítéssel. Erről kellene álmodoznunk a határ mindkét oldalán, bár több mint hatvanévi megosztottság után a két ország életszínvonala közti hatalmas különbség miatt sok dél-koreait rettegéssel tölt el ez a perspektíva. De nem ülhetünk ölbe tett kézzel, tétlenül várva, hogy valami csoda folytán létrejöjjön az új, egységes Korea. Ha ezt tesszük, már idegenek lesznek egymásnak a szétszakított családok tagjai, mire újra találkoznak. Amikor eljön az újraegyesülés - márpedig valamikor eljön -, kevésbé lesz viharos, ha az egyszerű északi és déli emberek között lesz valami kapcsolat, ha megengedik, hogy a családok együtt nyaraljanak, vagy a nagynénik, nagybácsik részt vegyenek az unokahúgok, unokaöcsök esküvőjén. A disszidensek érdekében legalább annyit kell tennünk, hogy tudatjuk velük: amikor mindent kockára téve elmenekülnek, nem kell attól félniük, hogy örökre elszakadnak a hátrahagyottaktól, világszerte vannak támogatóik, jóakaróik, nincsenek egyedül, amikor átlépik a határt." (397. oldal)

    VálaszTörlés