Hyeonseo Lee: A lány hét névvel - Szökésem Észak-Koreából
Fogadjátok szeretettel Mikaz könyvajánlóját!
*
A könyv 2015-ben jelent meg a
Libri kiadónál. Izgalmas, olvasmányos, sok kérdésre választ kapunk, ami a
sorozatok kapcsán felmerülhet bennünk.
A cím már önmagáért beszél. Egy
szemtanú írt könyvet az egyik legkegyetlenebbnek ismert diktatúráról. Durva,
könyörtelen jelenetekre, a megalázott ember fájdalmas beszámolójára
számítottam. A könyv valóban érdekes, de nem ezért. A kommunista állam bonyolult
társadalmi hierarchiája a szongbun-rendszer. Hyeonseo édesapja katonatiszt
volt, így a társadalmi elithez tartozott a család. Bár látta a kilencvenes évek
éhínségét, de saját maga sosem éhezett. Nem kínozták, és viszonylagos jólétben
élt. Véletlenek összjátéka, hogy emigrált Kínába, s innen kezdődik a 17 éves
lány kálváriája. Vakmerő és különleges történet az a következő 17 év, melyben
leírja, hogyan ismerte fel, hogy nem Észak-Korea a világ legjobb állama. Bár
boldog gyermekkora volt, rá kellett jönnie, hogy milyen sötét diktatúra van a
hazájában, s milyen könyörtelen elven működik. Fantasztikus, embertelen
kalandokon keresztül sikerült átmenekítenie édesanyját és öccsét Dél-Koreába.
Ezek a leírások bemutatják az ázsiai társadalmak belső korrupt rendszerét.
Elkalauzolnak Kínába és Laoszba is.
Számomra azért is izgalmas ez a
könyv, mert egy hihetetlenül bátor, és nagyon okos fiatal szemével objektíven
láttatja a két Korea közötti különbséget. Hyeonseo nem kíméli Dél-Korea
társadalmát sem. Tabukat döntöget, amikor
leleplezi az észak-koreiakkal foglalkozó hivatalok rideg világát, az
észak-koreaiakat másodrangú állampolgárként kezelő déliek struccpolitikáját.
Olyan idézeteket választottam a
könyvből, amelyek az oktatást a rendszerben élő, azt jól ismerő diáklány
szemével mutatják be.
„Én egy kommunista országban nőttem fel, ahol az Atya és Vezető
mindenről gondoskodott. Az állampolgárok életében a lojalitás volt a
legfontosabb, nem a tanulás és még csak nem is a kemény munka. A társadalmi
helyzetet a család szongbun-minősítése szabta meg. A társadalmi helyzet
Dél-Koreában is sokat számít, de nem örökletes. A tanultság határozza meg. És
bár az oktatásnak fontos kiegyenlítő szerepe van Dél-Koreában – még gazdag
családból való gyerek sem viszi semmire, ha rosszul teljesít az iskolában – az
elnyomás bizonyos formái is az oktatási rendszer szerves részét képezik.
Részben ez az oka annak, hogy a felmérések szerint a dél-koreai a fejlett világ
legboldogtalanabb népe… (294-295. oldal)
Az oktatás kulcsfontosságú Dél-Koreában, de a végzettség nem cél,
csupán a magasabb társadalmi státus elérésének eszköze, a magasabb társadalmi
státus pedig annak biztosítéka, hogy életünk nem vehet száznyolcvan fokos
fordulatot egyik napról a másikra. Egy olyan országban, mely egyetlen emberöltő
alatt tört ki a harmadik világból és lett a világ tizennegyedik legfejlettebb
gazdasága, az éhség és az instabilitás még eleven emlék. Ha minden összeomlik
is, a magas társadalmi státusú embernek megmarad a családja, a kapcsolatai, akikre
támaszkodhat… (297. oldal)”
Mindenkinek szeretettel ajánlom!
A könyv a Libri Könyvkiadó gondozásában, Todero Anna fordításában jelent meg 2015-ben.
404 oldal, 3990 Ft.
*
5 megjegyzés:
Kedves Biri és Mikaz!
Köszönöm szépen a könyvajánlót és a feltett kiegészítéseket. A napokban néztem meg egy videót a dúsgazdag
Szaúd-Arábiáról, ahol szinte mindennaposak az utcai kövezések és nyilvános kivégzések. Most ehhez az "élményhez" társult az észak-koreai valóság testközelből bemutatva. Azt hiszem - bár a mi történelmünk is tele van szenvedéssel - mégis örülhetünk, hogy ide születtünk.
Iskolás koromban még én is keveset tudtam a való világról, és elborzadtam a rabszolgaság intézményén. Aztán rádöbbentettek, hogy a kiszolgáltatottság éppúgy megvan a modern világban is.
Milyen elszomorító, hogy Hyenseo édesanyja Dél-Koreában sem talált új hazára, és a gyermekei is gyökértelennek érzik magukat ebben a nagy világban!
Birim, olvastam, hogy Te is lebetegedtél, kívánok Neked mielőbbi gyógyulást!
Kedves Mikaz!
Én is köszönöm ezt a könyvajánlót és remélem, hogy a hozzászólások számában megnyilvánuló érdektelenség nem veszi el a kedved attól, hogy máskor is meglepj bennünket valami hasonlóval. Már akkor tervbe vettem amúgy az elolvasását, amikor értesültem a könyv megjelenéséről, és az ajánlódat olvasva ez az elhatározás csak megerősödött bennem.
Tegnap egyébként találtam egy 15 perces videót "Félek hinni valamiben" címmel, amin a szerzővel készült interjú hallható, utólag annak a linkjét is beraktam a topikba.
Kedves Cseppke!
Említetted, hogy Dél-Koreában nem könnyű hazára lelniük az északról menekülteknek. Nos, ha egyszer tényleg megvalósul a két ország egyesítése, akkor bizonyára jó ideig el fog tartani, hogy az emberek elfogadhassák egymást.
2 nappal ezelőtti hír, hogy Dél-Koreában átadásra került Dorasan, a legészakabbra fekvő vasúti megálló “Egyesítési Vágánya” (Unification Platform). A hivatalos átadón jelen volt Joachim Gauck német államfő és az országegyesítési miniszter is: http://www.koreaikultura.hu/szimbolikus-lepes-az-egyesites-fele-vezeto-uton/
Köszönöm szépen a jókívánságaidat, már jobban vagyok.
Kedves Olvasók!
Szeretném figyelmetekbe ajánlani (aki még nem tud róla) hogy a Libri Kiadónál lehet antikvár áron is vásárolni könyveket, természetesen jó állapotba és fele vagy harmad áron is.Azért írom ezt nektek mert nálam elő van jegyezve a fent ismertetett könyvön kívül a "Menekülés a 14-es táborból" és a "Tízezer könnycsepp" c.könyv de így egyszerre meg tudom mindhármat venni.Jó élményeket kívánok Nektek!
Köszönöm a tájékoztatást, kedves Rienne.
Az utóbbi könyvről nem is hallottam. Azt tudod, hogy a 14-es táborról "Camp 14: Total Control Zone" címmel 2012-ben egy német-dél-koreai dokumentumfilm is készült? Van hozzá magyar felirat is. Elküldöm neked a részleteket e-mailben. Majd ha a jobb oldali filmajánlóban (a csevegő fölött szoktam 10 naponta váltani) a "c" betűhöz érek, akkor itt is írok róla.
Kedves Mikaz!
Év vége felé végre tudtam időt szánni ennek a könyvnek az elolvasására és most értem a végére. Röviden annyit mondanék, hogy nagyon tetszett. Izgalmas, lendületes, könnyen követhető. Valóban érdekes, hogy egy olyan lány kálváriáját olvashatjuk, aki tizenhét évesen tulajdonképpen véletlenül ragadt Kínában, hiszen egyáltalán nem a disszidálás szándékával kelt át a Yalu folyón. Egyszerűen kíváncsi volt arra a világra, ami a folyó túlpartján terül el. És simán vissza is térhetett volna oda, ahol a családjával viszonylagos "jómódban" élt (legalábbis az általános észak-koreai viszonyok tükrében), de rossz időpontot választott, és onnantól kezdve nem volt számára más út, mint a folytonos menekülés, bujkálás.
Bátorsága, okossága, jó megérzései és sok-sok szerencse segített neki abban, hogy végül elért oda, ahol most tart. Bizonyára fogunk még róla hallani az emberi jogok és a disszidensek védelmezőjeként.
A könyv sok tanulságos részlettel szolgál, de én most abból szeretnék idézni, ami a két Korea egyesülésének lehetőségeit, problematikáját érinti.
"Akkor hát mikor lesz vége ennek a szenvedésnek? Egyes koreaiak azt mondják: az újraegyesítéssel. Erről kellene álmodoznunk a határ mindkét oldalán, bár több mint hatvanévi megosztottság után a két ország életszínvonala közti hatalmas különbség miatt sok dél-koreait rettegéssel tölt el ez a perspektíva. De nem ülhetünk ölbe tett kézzel, tétlenül várva, hogy valami csoda folytán létrejöjjön az új, egységes Korea. Ha ezt tesszük, már idegenek lesznek egymásnak a szétszakított családok tagjai, mire újra találkoznak. Amikor eljön az újraegyesülés - márpedig valamikor eljön -, kevésbé lesz viharos, ha az egyszerű északi és déli emberek között lesz valami kapcsolat, ha megengedik, hogy a családok együtt nyaraljanak, vagy a nagynénik, nagybácsik részt vegyenek az unokahúgok, unokaöcsök esküvőjén. A disszidensek érdekében legalább annyit kell tennünk, hogy tudatjuk velük: amikor mindent kockára téve elmenekülnek, nem kell attól félniük, hogy örökre elszakadnak a hátrahagyottaktól, világszerte vannak támogatóik, jóakaróik, nincsenek egyedül, amikor átlépik a határt." (397. oldal)
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.